2014. november 1., szombat




Második fejezet:

Hablaty kételkedve nézte az elébe rakott tányéron lévő ételt, amit Valka csinált neki. A fiú felemelte villáját és megbökdöste vele a halat, arra várva, hogy talán amaz megmozdul.
Bélhangos nem tévedett akkor, amikor azt mondta, hogy családja nőtagjai rémesen főznek. És ez alól még Astrid sem volt kivétel. Mi lesz, ha egyszer összeházasodnak, akkor neki kell majd főzni-e?
Nem mintha a házasság megfordult volna már a fejében...
                    Talán nem ízlik?- kérdezte Valka, ezzel kiszakítva, fiát gondolatai közül.
                    De, nagyon. - hazudta. Nem akarta megbántani az anyját, főleg akkor nem, amikor ráfüggesztette azt a két reménnyel teli, tengerszín szemeit.
                    Akkor? - A nő leült mellé, és kérdőn rátekintett. Azzal a tipikus tudom, hogy tetszik neked, ne is tagad anyai arckifejezéssel. A fiú arcát ellepte a pír, az agya valami hülye kifogás után kutatott, amivel gyorsan megpattanhatna és maximum csak este érne vissza mikor már Maeve is itthon lenne. Már éppen benyögött volna valami olyasmit, hogy segítenie kell Bélhangosnak, amikor hírtelen a húga, jelent meg az ajtóban.
                    Anya!- nem is kellet többet mondani. Lehet, hogy nem Valka volt az anyák gyöngye, de nála is megvolt az az úgynevezett anyai ösztön. És, mint minden anyai ösztöntől hajtott anya, ő is rögtön érezte, hogy valami baj van. Szó nélkül követte a lányát, Tollashoz. A sárkány hátán, egy meglehetősen meggyötört, alvó, Keevant vett észre.
                     Mi történt?- kérdezte és máris indult, hogy levegye a lányt. Maeve megvonta a vállát.
                    Fogalmam sincs. Már ilyen volt, amikor megtaláltam a barlangban. - Hablaty ebben a pillanatba, jött ki a házból. Értetlenkedve meredt a vörös hajú, ájult lányra.
                    Ő meg kicsoda? - Valka nagy levegőt vett, és leintette fiát.
                    Később megbeszéljük. Előbb gyógyítót kéne találnunk, a húgodnak. - Hablatynak lesett az álla. És csak nagy értelmesen ennyit bírt kinyögni.
                    Még egy nő?! - majd Thort átkozva elindult, Gothiért.

Җ

Keevan álmodott, hogy mi volt erre az első jel? Először is onnan tudta, hogy ott volt Fény. Viszont a megszokott, groteksz, kifacsarodott testtartás helyett, újra normális volt. Nem voltak eltörve a csontjai, nem volt mindenhol véres és végső soron nem volt halott. A lány kinyújtotta a kezét és megérintette az állat puha orrát. Végig simított a finom pofácskán.
                    Szia.- suttogta alig hallhatóan. Az állat ránézett azzal a két okos szemével. Majd felnyüszített, és teljes test súlyával oda bújt hozzá. Keevan nem bánta. Néha ha éppen nem rémálmok gyötörték, újra élte a régi pillanatokat szeretett sárkányával. A lány átölelte a lény nyakát és belefúrta az arcát az állat mellkasába, lehunyta a szemét és beszívta az ismerős pézsma és napsütötte illatot. A sárkány dorombolni kezdet és ráhajtotta a fejét a lány vállára.
                    Hiányzol- mondta. Fény válaszul felmordult, mintha azt mondaná te is nekem.
Az idill pillantott szokás szerint a lidércnyomás zavarta meg. A sárkány ismételten felmordult, de ez most más volt, mint amit a lánynál csinált. Ez fenyegető volt, őriző. Sötétség kezdte belepni, az álomvilágot, Keevan akárcsak kislány korában most is sárkánya szárnyai közt kereste a menedéket. A tintaszerű feketeségből, egy alaktalan lény bontakozott ki.
                    Kapjátok el a sárkányt. - ordította a sárkány vadász hangján. Hírtelen a semmiből egy háló repült feléjük, ők pedig zuhantak megállíthatatlanul, Keevan sikítva ébredt.
Җ


Hablaty zavartan toporgott az ajtó előtt. Miután túltette magát azon a sokkon, hogy van még egy húga, rögtön azon kezdet el gondolkodni, hogy most mit is kéne csinálnia. A lány már több mint egy napja semmi jelét nem adta annak, hogy valaha is fel fog ébredni. Gothi szerint, csak nagyon ki volt merülve, de hamarosan jobban lesz. Hablaty különösen várta a gyógyulást, főleg azért mert a lány az ő szobájában, pihent.
                    Mikor mehetek már be?- kérdezte, kissé ingerülten, ma már harmadjára.
Maeve megunta a sok hisztizést és visszaordított.
                    Hablaty az istenek áldjanak meg. Mit panaszkodsz, legalább végre van arra ürügyed, hogy Astridnál aludhass. - a reakciót az ajtó becsapódása jelentette.
                    Gyerekes - dünnyögte Maeve. Keevan ebben a pillanatban, nyitotta ki a szemét. Ajkai néma sikolyra nyíltak. Egy pillanatig úgy tűnt, hogy a lánynak fogalma sincs arról, hogy hol van. Tényleg nem volt.
                    Lakberendező volt a barlangba? – kérdezte.
                    Nem, ez már nem a barlang. – javította ki Maeve.
                    Erre, magamtól is rájöttem. Tudom, hogy ez kicsit sablonosnak hangzik, de hol vagyunk most? – kérdezte a vörös hajú lány.
                    Ez hosszú történet lesz. – sóhajtott a barna hajú, de belekezdett. Elmesélt mindent, Hablaty megtalálásától kezdve, Plépofa haláláig. Az alfa sárkányok csatáját, amely szintén nem végződött túl jól. De ott volt a sziget megmentése és Hablaty törzsfővé válása, illetve Fogatlan átalakulása is. Egyetlen dolgot hagyott ki. Eretet. A lány sejtette, hogy nővére nem reagálna túlzottan jól arra, hogy a sárkányvadásznak nem csak, hogy megbocsátottak, de még ráadásul, hősként is tisztelik. Keevan valószínűleg baltával ment volna a férfinak.
Keevan nem reagált semmit. Kezét ökölbe szorította, arcizmai megfeszültek. Maeve ismerte ezt az arckifejezést, tudta, hogy mindjárt bomba robban.
-          Hol van, anya? – kérdezte, hangja halk volt. Még veszélyesebb állapot.
-          Keevan figyelj, jó oka volt arra, hogy ezt elhallgatta előlünk.
-          Maeve – kezdte vészjóslóan- az egy dolog, hogy elhallgatta, hogy apánk még életben volt, de, hogy egy kókadt szót sem szólt a bátyánkról az már kicsit dühítő nem gondolod? – mindig Maeve volt a galamb lelkűbb de a szürke szemű lány elképzelni sem tudta, hogy ez még őt sem hozta ki a sodrából.
-          Keeve kérlek, nyugodj meg. – a lányt már nyolc éves kora óta nem nevezte így senki.
-          Anya most nincs itt, de ha majd mindenki haza ér, szépen nyugodtan, mindent megbeszélünk, jó?
-          Felvilágosítanálak, hogy ha úgy hívsz, mint egy ötévest az nem segít túlzottan. – Maeve tudta, hogy ez beleegyezés nővére részéről. Keevan lerúgta magáról a takarót.
-          Na van valami kaja? Éhen halok!

Җ

A vörös hajú lány, fanyalogva tolta arrébb a tányért.
-          Tudtam, hogy anya főztje, rémes de, hogy ennyire?
Ebbe a pillanatba, az ifjú törzsfőnök jelent meg. Kissé zilált frizurával. Amikor észrevette a lányt, széltől pirult arca, még inkább vöröses árnyalatra váltott.
-          Öm, szia Hablaty vagyok. A bátyád. – tette hozzá zavartan. Keevan bólintott.
A fiú leült az asztalhoz.
-          Láttad már a falut? – fejrázás.
-          Érdekel? – bólintás.
-          Nem vagy túl bőbeszédű, mi? – gyilkos arckifejezés.
-          Értem. Volna kedved most körülnézni?
-          Igen. – mondta a szürke szemű. Ennél több szót, harapófogóval sem lehetett, volna kihúzni belőle.